Sose volt, sose lesz...

Péntek Imre: (Nézőpont kérdése...)

a cigarettától összeégett az "összeérzett"
elkoszlott (zsírpecsétes) az összegyűrt
összetépett papír
a szó ahogy mind inkább kevés lett
a kimondhatatlan kibonthatatlan
összezavart (zavarodott)
jelek

jellemek

jelentések

(az összefércelt jelmezek:
rémpofák folyton röhögni készek)
az elsnóblizott üdvösségek
a mélyéig (májáig) megromlott esély:
A Nagy Álom

a kis Álom

(közepes álom)

végleg szertefoszlott

semmivé lett.

Egyenetlen emberek

Mintha állandóan szükség lenne azokra a kis kerülőutakra.
Mintha célravezetőbb lenne hátak mögött mozgolódni és reménykedni, hogy senki nem von kérdőre.
Mintha ez egyszerűbb út lenne, mint az egyenes.
Lehet, hogy elsőre könnyebbnek tűnik, de következményei beláthatatlanok.

Pont mint az út a kanyar után.

Mint testnek a kenyér...

Nem kell sok. Csak egy pillanat, csak egy piciny rész önmagunkból, amit hajlandók vagyunk a másiknak szentelni.
Milyen szép: szentelni. Nem vesztegetni, pazarolni vagy áldozni - szó sincs ilyesmiről.
A másiknak szentelni időt, szívet, kezet - életet.
Csak egy pillanat műve az egész. Amikor átfordul odabenn valami; amikor megérted, hogy nem magadért, hanem a másikért érdemes. Mert mindenkinek szükséges az az egy szent pillanat, a másiktól érkező felemelő csoda.
Összeköt minket a vágy és a szükség. Mint a mindennapi kenyér, mely egyáltalán nem mindennapi. Mert szent, mert szerelmes, mert éltet.
Miért fukarkodunk hát vele?

Nézőpont

"Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények." (Epiktétosz)

Felhő – nekem játék.
Mező – nekem tenger.
Balgaság – szerintem alternatíva.
Bölcsesség – szerintem belátás.
Élet – nekem út.
Halál – nekem kapu.
Miért? – azt mondom, így érzem.
Hová? – azt mondom, még nem látom.
Furcsállod? – azt hiszem, így van jól.

Várakozó álláspont

Azt hiszem, ez a sűrűsödés időszaka.
Gyűjtögetem, magamba építem az Igazság morzsáit, hogy amikor elérkezik az ideje, készen álljak a változásra.

Még mindig sötét van - és hiába hittem már azt néhányszor, hogy a fénybe léptem, csak tovatűnő szikracsillagok villantak fel innen-onnan.
Régi fejezetek csukódtak be bennem, hogy lassan, óvatosan - olykor bizonytalanul - még régebbi könyvek lapjai táruljanak fel előttem.

A fekete királyné

Vaskó Péter: Esti sakk

Csak őt félem,
a fekete királynét,
követ mindig, mint az árnyék,
míg lépkedek, kis csont-gyalog,
- csak éjszakák, csak nappalok -
fekete-fehér kockákon át
- csak nappalok, csak éjszakák -,
mást vártam, de így se rossz,
mondd csak, nyerhettem is volna? -
zárul a sötét lakkdoboz.

FűzMária

ősök hangja csendül

jőve napkeletről
szólnak múlt s jövőről
fényhozó apáink

lelkem húrja pendül
tűzkörükbe lépvén
égi csillagösvény
titkos útra csábít

táltos jó lovam vár
szent parázs ölében
két szilaj szemében
lángok lángja lobban

zúgó szélnek szárnyán
szállok messzeségbe
fénylő fellegekkel
lelkem egybeolvad

égből földre szállok
rejtezem a mélybe
Földanyám ölébe'
ér utol az álom

hűs patakba szállok
futva tengerekbe
éltető erekben
várom tisztulásom

dobnak hangja szólít
át a lét határán
életfának ágán
táltosok vigyáznak

hallom, Tengri, hogy hív
ékes udvarába
fényes otthonába
lelkemet de várja

Babba

Garaboncia

Hommage á Weöres-Pásztor...

Dobom dobban egeknek,
Gyíkok futnak, erednek.
Holdfény lángot kergetek,
Farkasfogak nevetnek.

Táltos lovam álmot hoz,
Kulcsot bűvöl ajtómhoz.
Arany fűszál csiklandoz,
Ezüst harmat záporoz.

Ökörforgó

falak közé zárt magányban
bandukolok fel s alá
szelídített jószágként fordulok
mindenből a semmibe

holt szavakkal ütközöm élők után járva
magam mellé kuporodom
s várom, hogy kőbe vésett lelkem
kiszaladjon a létbe

Túl a vizen...

Túl a vizen veres malom
Túl a vizen veres malom
Ott őröl az én galambom
Ott őröl az én galambom

Ott sem őröl egyebeket
Ott sem őröl egyebeket
Bút s bánatot elegeket
Bút s bánatot elegeket

Úgy fáj szívem, úgy hasad el
Úgy fáj szívem, úgy hasad el
Hát kő volna elhasadna?
Viasz volna elolvadna?

De nem kő, hogy elhasadjon
Se nem viasz, elolvadjon
De nem kő, hogy elhasadjon
Se nem viasz, elolvadjon